|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 6 találat | lapozás: 1-6 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Popescu, Ion 1992. január 24.Ion Popescu, a Brassó megyei Statisztikai Igazgatóság igazgatója elmondta a népszámlásáról: "utasításunk van, hogy az adatok összesítése és véglegesítése előtt nem hozhatunk nyilvánosságra részeredményeket." Popescu jelezte, az első napon sokan kifogásolták, hogy a számlálóbiztosok ceruzával írták be az adatokat, erre ők intézkedtek. Elmondta még, hogy több lépcsőház kimaradt az összeírásból, ezeket később pótolták. /(balázs): Megszámláltattunk, de össze nem adattunk. = Brassói Lapok, jan. 24./2001. május 2.Ha Románia is úgy foglalkozna a határon túli románokkal minden szinten, mint ahogyan Magyarország teszi a magyarokkal, ha ugyanúgy törvényt hozna státusukról, akkor a határon túli románságnak sokkal nagyobb esélye lenne nemzeti létének megőrzésére - jelentette ki a Curentul című lapnak Ion Popescu, az ukrán parlament román nemzetiségű képviselője, aki egyben tagja az Európa Tanács melletti ukrán küldöttségnek. /Státustörvény és az ukrajnai románok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 2./2010. december 31.Erdély tájain – Szádecky-Kardoss Gyula és az EKESzéljegyzetek a kettős, kerek évfordulós emlékkonferencia kapcsán December 11-én Kolozsváron, Bocskai fejedelem szülőházában, vagyis a Sapientia Tudományegyetem központi épületének Óváry-termében több mint hatvan idősebb és fiatal geológus gyűlt össze, hogy kutatási eredmények bemutatásával ünnepeljék a város egykori egyetemének neves tanára, Szádecky-Kardoss Gyula születésének 150. évfordulóját, illetve tisztelettel emlékezzenek halálának 75. évfordulójára. Délelőtt sírjánál, a Házsongárdi temetőben koszorút helyeztek el a résztvevők, délután tíz tudományos előadást hallgattak és vitattak meg: részben a professzor tudományos és egyéb szellemi hagyatékával, részben az általa kutatott ásvány-, földtani témákban, az előadók által felmutatott új eredményekkel kapcsolatban. Miért szólunk ezen az oldalon róla? Egyszerűen azért, mert élete Kolozsvárra érkezése pillanatától haláláig szorosan összeforrt az itteni turistasággal, az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel. Ki is volt valójában szádecsnei és kardossfalvy – a nemesi címet bátyjával közösen, tudományos érdemeik révén szerezték – Szádeczky-Kardoss Gyula? Szádecky Sámuel pusztafalusi (felvidék) református pap gyermekeként született, 1860. december 30-án. Egyetemet Budapesten végzett, majd külföldi tanulmányútját követően ugyanott, egykori tanára, Szabó József kiváló ásvány- és földtanprofesszor mellett volt tanársegéd. Amikor Koch Antal, aki 24 évi kolozsvári tanszékvezetői tevékenység után a budapesti tudományegyetemre távozott, a Kolozsváron megüresedett tanári állást 1896-ban Szádeczky megpályázta, elnyerte. Így került városunkba. Tulajdonképpen bátyját, Szádeczky-Kardoss Lajos történelemprofesszort követte, aki kevéssel előtte került ugyanerre az egyetemre. Mindketten 1918-ig voltak a Ferenc József Tudományegyetem kiváló tanárai (sőt adott időben rektorai is). Lajos, mint történész, az erdélyi kora-újkor, a céhtörténet, a székelység, illetve a törökországi magyar emlékek kutatójaként alkotott nagyot. Ő is kivette részét az EKE tevékenységeiben. Volt az Irodalmi Bizottság tagja (1897-től), a kerékpáros osztály választmányi tagja (1898-tól), de az EKE kolozsvári osztályának elnöke, sőt az országos szervezet alelnöke is (1899-ben). Gyula, a földtan és ásványtan professzora, nemzetközi hírnevet szerzett nemcsak magának, de az általa vezetett tanszéknek is. Kiváló ásvány- és kőzettan-kutató volt, hatalmas szakirodalmi hagyatékkal, melyben nagyon sok olyan vidék kőzettanával–földtanával foglakozott, amelyek ma is a turisták kedvelt kirándulóhelyei: foglalkozott a Kolozsvár környéki dombok üledékes és vulkáni eredetű kőzeteivel, a Gyalui-havasok kristályos paláival, a Vlegyásza magmás kőzeteivel, de a Szamosfalvi-fürdő földtanával, vagy a Keleti-Kárpátok vulkáni vonulatával is. Mégsem ezekért az érdemekért írunk e helyen róla, hanem az Erdélyi Kárpát-Egyesületben betöltött rendkívüli szerepvállalásáért emlékezünk rá, kettős kerek évfordulója alkalmából. Az említett konferencián is hangzott el olyan előadás, mely a kiterebélyesedett Szádeczky-Kardoss családnak a magyar turistamozgalmakban betöltött (ma is aktív) szerepét választotta témájául (Vallasek István: A Szádeczky-Kardoss család szerepe a magyar természetjáró mozgalomban a 20. század első harmadában). Szádeczky Gyula tehát 1896-ban került Kolozsvárra, s a következő évben már találkozunk nevével az EKE keretében, az útjelzők tevékenységébe bekapcsolódva. A következő évben már az egyesület országos választmányának tagja, és a kerékpáros osztály alelnöke volt. A szervezet vezetésében a legnagyobb szerepet akkor vállalta, amikor az erdélyi magyarság kisebbségbe szorulva, nehezen talált önmagára. Ehhez tegyünk egy kis kitérőt: midőn, 1919-ben, még a párizsi (Trianon) béke megkötése előtt, Onisifor Ghibu vezetésével, karhatalmi erővel a románság 4 óra alatt kirakta a Ferenc József Tudományegyetem teljes tanári karát az intézményből, annak minden tulajdonát átvéve, a tanári kar zöme kénytelen volt távozni. Ebből a magból alakult 1921-ben a Szegedi Tudományegyetem, mely magát máig a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem jogutódjának tekinti. Egyetlen tanárnak engedtetett meg, hogy az egyetemen munkaasztalát megtarthassa, bár nem taníthatott, fizetést pedig a Román Földtani Intézet biztosított számára. Ez a kivételezett pedig nem volt más, mint Szádeczky-Kardoss Gyula, kinek bátyja is távozni kényszerült. Ez a kivétel pedig annak köszönhető, hogy Szádeczky-Kardoss Gyula olyan nemzetközi szaktekintély volt, akit az új, román tanszék vezetésére kirendelt másik szakmai kiválóság, Ion Popescu Voiteşti megvédelmezett. Ehhez Szádeczkynek az a gesztusa is beszámított, hogy 1907-ben olyan földtani tanulmányutat szervezett a Kárpátok mindkét oldalának megismerésére, melyre a bukaresti egyetem tanárait és diákjait is beszervezte. Visszatérve az EKE keretében, az első világháborút követő időben játszott szerepére: amikor 1926-ban az Erdélyi Kárpát-Egyesület igyekezett újraszerveződni, a román állammal magát elismertetni, a jogi útvesztőkkel és a – kisebbségben rekedtekkel szemben nem épp előzékenykedő – bürokráciával való birkózás oroszlánrészét Szádeczky vállalta. Így lett az újraalakult egyesület második országos elnöke. Tisztségéről 1930-ban, nyugalomba vonulásakor mondott le, egy másik neves geológusnak, volt tanítványának, Balogh Ernőnek adva át feladatkörét. Őt pedig, munkássága elismeréseképpen, az EKE örökös tiszteletbeli elnökének választották meg. Visszavonultan, lefegyverzetten, tehetetlenül kellett megélnie az egyesület múzeumának kilakoltatását a Mátyás király szülőházából, illetve azt a bizalmatlansági támadássorozatot a hatalom részéről, melynek következtében e szervezet rengeteget veszített – főleg az anyagiak tekintetében. 1935. november 8-án halt meg. Sírhantja a Házsongárdi temetőben van, a nyugati főúton, nem sokkal Kós Károly és családja sírhelye fölött, az átellenes oldalon. Nemes egyszerűségű sírkövén nemesi címer. Még három érdekességet mondjunk el róla. Mindenekelőtt azt, hogy Elemér fia is a legkiválóbb magyar geológusok egyike lett – Budapesten. A másik, hogy a zenének is rajongója volt, sőt maga is muzsikált, utódai közt neves zenész is van. Ő pedig, a már idézett nehéz időben vállalta a kolozsvári konzervatórium igazgatói teendőit is! A harmadik: ma már kevesen ismerik a gyorsírás fortélyait. Ennek a divatból kiment, a hangrögzítő technikák elterjedése előtt nagyon fontos tudásnak ő volt az erdélyi apostola. Ő alapította és vezette az Erdélyi Gyorsírók Egyesületét. WANEK FERENC, Szabadság (Kolozsvár) 2012. október 23.Főhajtás 1956 erdélyi mártírjai előtt (2.)„Az »erdélyi kérdés« a modern magyar nemzeti gondolkodás szerves – korábbról örökölt – összetevője, a magyar kultúra, a politikai tudat leválaszthatatlan része. A magyar koronán belüli különállás megszűntével, az unióval 1848-ban egy pillanatra, 1867-ben végérvényesen megoldódni látszott az erdélyi kérdés mint Erdély és magyarságának jövője iránt érzett félelem, azonban úgy oldódott meg, hogy az államjogi és hatalmi-politikai rendezés nyitva hagyta a távlatilag legsúlyosabb problémát: a román nemzetiség helyzetének korszerű újrarendezését.” (Szász Zoltán: Félelmek színváltozásai. Erdélyi birtokpolitikai viták a századelőn. In: Életünk Kelet-Európa. Tanulmányok Niederhauser Emil 80. születésnapjára, 2003) Kétezer-ötszáz év börtön Amikor az 1956 erdélyi mártírjai című, tízkötetesre tervezett sorozatot és forráskiadványt 2007-ben elindítottuk az akkor rendelkezésünkre álló periratok, levéltári dokumentumok alapján – a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadóval teljes egyetértésben – úgy képzeltük el: a tizenkét kivégzéssel, a kiszabott büntetések összeadása révén kétezer-ötszáz év börtönbüntetéssel záruló, úgynevezett hazaárulási perek – csak a Szoboszlai Aladár római katolikus plébános nevével fémjelzett politikai perben a tíz halálos és végrehajtott ítéleten kívül a további negyvenhét vádlottat ezerháromszáz év fegyházbüntetéssel, életfogytiglani kényszermunkával sújtották – bevezető tanulmányai, papírra rögzített, legépelt tervezetei, elkobzott bűnjelei, kihallgatási jegyzőkönyvei, ítéletei, az életrajzi adatok, a letartóztatáskor készült fotók, a hely- és névmutatók – úgymond – „beleférnek” három vaskos, egyenként 750–800 oldalas kötetbe. A negyedik kötetet pedig a hazaárulási perek túlélői visszaemlékezéseinek szenteljük. A romániai levéltárak, elsősorban a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (SZIVOT) bukaresti levéltára állagainak fokozatos hozzáférhetőségét figyelembe véve – annak függvényében, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) politikai vagy államelnöki döntés nyomán éppen hány folyóméternyi dossziét, periratot, korábban szigorúan titkos dokumentumot adott át a SZIVOT-nak – a kutatás óhatatlanul állandó folyamattá, már-már befejezhetetlenné vált, emiatt menet közben kellett módosítani a korábbi kiadói terveket is. Ennek eredményeként a hazaárulási perek sorozata három kötetről öt kötetre gyarapodott. A Fodor Pál csíkszeredai híd-, vasút-, útépítő mérnök nevéhez kapcsolódó román–magyar lakosságcsereterv kapcsán olyan új, eddig csak részben publikált levéltári dokumentumokra, irodalomra bukkantunk, hogy az eredeti elképzeléstől eltérően e politikai per anyagát is külön kötetben tettük hozzáférhetővé a történészszakma és az olvasóközönség számára. Az „erdélyi kérdés” – a maga rendkívül bonyolult geopolitikai, földrajzi, gazdasági, demográfiai, felekezeti, a különböző etnikumok egymás mellett éléséből, kevertségéből, időnkénti konfrontációiból adódó konnotációval – így vált önálló, a történészszakma által eddig kevésbé megvilágított kutatás témájává, amely az Erdélyre vonatkozó első oklevelektől kezdve napjainkig nyomon követi, egyrészt az erdélyi regionális ideológia magyar, román, szász alternatívájának kialakulását, másrészt – lehetőleg teljességre törekvően – bemutatja és európai összefüggésekben elemzi a magyar és román kormányok, a két világháborúban győztes és szövetséges nagyhatalmak által kidolgozott tervezeteket, kísérleteket, közösségektől vagy egyénektől származó elméleti és konkrét javaslatokat, amelyek – a kérdéskör interdiszciplináris megközelítésén túlmenően – az „erdélyi kérdés”-re továbbgondolásra késztető megoldásokat kerestek. Egy ilyen, több száz oldalas kézirat szétfeszítené a sorozat előre megszabott terjedelmi kereteit, így a „hazaárulási perek” lezárásaként, a következő kötetek nyitányaként önálló kiadványban mutatjuk be az erdélyi kérdés – így, idézőjelek nélküli – ezeréves történetét. Nem vizsgáljuk sem a székely eredet, sem a hun-székely-magyar rokonság kérdését, mint ahogy figyelmen kívül hagyjuk az Erdéllyel kapcsolatos különböző spekulációkat, fantazmagóriákat is. Oklevelek, hiteles levéltári dokumentumok, tervezetek és elképzelések alapján – ahogyan azt a nagy hagyományokra visszatekintő magyar szociográfia, román és magyar falukutatás, szociológia tette az 1920-as évektől kezdődően – nyomon követjük az erdélyi kérdés teljes folyamatát, ismertetjük a kérdéskörrel kapcsolatos magyar, román, szász és nemzetközi irodalmat. Terveink szerint ez a kötet még idén napvilágot lát. A hazaárulási perek néven ismert és a kollektív emlékezetben is ekként aposztrofált bűnvádi eljárások és kirakatperek során 102 személyt ítéltek el. A nagyszámú és rendkívül súlyos ítélet – a négy hazaárulási perben tizenkét személyt ítéltek halálra és végeztek ki, huszonegy személyt életfogytiglani kényszermunkára ítéltek, hatvanhatot pedig négy és huszonöt év közötti börtönbüntetéssel sújtottak – szerves részét képezte az 1956-os magyar forradalomhoz kapcsolódó és annak ürügyén 1956. október 24-én kezdődött és 1965-ig tartó retorziónak, megtorlási hullámnak. Egy 1967. évi belügyminisztériumi összesítés szerint politikai okokból 1954 és 1967. december 31. között összesen 32 840 személyt tartóztattak le. A magyar forradalom és szabadságharc leverése után ugrásszerűen megnőtt a politikai okokból kezdeményezett letartóztatások száma: 1956-ban 2431, 1957-ben 2797, 1958-ban 5170, 1959-ben 8964, 1960-ban 1723, 1961-ben 2677, 1962-ben 657, 1963-ban 26, 1964-ben 240, 1965-ben 258, 1966-ban 294 és 1967-ben 312 személyt tartóztattak le és állítottak katonai törvényszék elé. A belügyminisztériumi összesítés szerint 1968. január 1-je és március 31. között politikai okokból újabb 20 személyt tartóztattak le. A hatalmi harc áldozatai Gheorghe Gheorghiu-Dej 1965 márciusában bekövetkezett halála után hatalomra került Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár első célkitűzéseinek egyike az volt, hogy megszabaduljon egyik veszélyes riválisától, Alexandru Drăghici belügyminisztertől. Ezért kinevezett egy bizottságot – tagjai: Gheorghe Stoica, Vasile Patilineţ, Nicolae Guina, Ion Popescu-Puţuri –, amelynek a Securitate által a Gheorghe Gheorghiu-Dej első titkár és Alexandru Drăghici belügyminiszter idején elkövetett súlyos visszaéléseket kellett kivizsgálnia. A bizottság 1965 novemberétől két és fél éven át a Securitatétól származó ötvenezer dokumentumot tanulmányozott át. Ezek alapján az RKP KB plenáris ülése 1968. április 28-án egész sor egykori kommunista vezetőt rehabilitált, köztük az 1945-ben agyonvert Fóris István főtitkárt, az 1954-ben kivégzett Lucreţiu Pătrăşcanu igazságügyi minisztert, valamint a Szovjetunióba emigrált, 1936 és 1938 között kivégzett, elítélt Román Kommunista Párt-tagokat. A Gheorghe Stoica által vezetett bizottság mellett létrehoztak egy másikat is, amelyet Ion Stănescu, az Állambiztonsági Tanács miniszteri rangú elnöke vezetett, amely a Securitate által 1949 és 1968 márciusa között elkövetett brutalitásokat, törvénytelenségeket, gyilkosságokat vizsgálta ki. Míg az első bizottság megbízatása nyilvános volt, és azt a célt szolgálta, hogy megerősítse Nicolae Ceauşescu hatalmát, kizárja a KB-ból, a párttagok soraiból, a politikai életből a veszélyes ellenfelet, Alexandru Drăghici belügyminisztert, ugyanakkor növelje az új pártfőtitkár népszerűségét az értelmiség körében, a másik testület a későbbi diktátor számára „szállított” rendkívül bizalmas és fontos információkat. Ezek az adatok csak az 1989. decemberi rendszerváltás után váltak kutathatóvá, kerültek nyilvánosságra. Ezek alapján megközelítő képet nyerhetünk a kommunista megtorlás, a félelem milliókat érintő országos méreteiről. A Securitate szervei 1950 és 1968. március 31-e között összesen 91 333 személyt tartóztattak le. A magyar forradalom eszméivel való azonosulás, a különböző szervezkedési kísérletek felfedezése, felgöngyölítése kapóra jött és kiváló ürügyet jelentett a belső ellenzék likvidálásához, akár fizikai megsemmisítéséhez is. A második bizottság által összeállított jelentésből kiderül, hogy 1956 és 1962 között, tehát hat év alatt összesen 24 629 személyt tartóztattak le. A retorzió 1958-ban és 1959-ben tetőzött, a „csúcsot” 1959 jelentette – ekkorra göngyölítették fel a szervezkedések, szervezkedési kísérletek döntő többségét –: 8910 személyt tartóztattak le. Az Állambiztonsági Tanács akkori alelnöke, Constantin Stoica vezérőrnagy által szignált összegzés elismerte, hogy „a belügyi szervek által végrehajtott letartóztatások jelentős része indokolatlan volt”. Még egy kis számbavétel Az 1950 és 1968. március 31-e között letartóztatott 91 333 gyanúsított közül 73 636 személyt állítottak bíróság elé. Rajtuk kívül adminisztratív okokból 25 740 személyt internáltak különböző munkatáborokba, megsemmisítő munkatelepekre, 1949-től kezdődően 60 000 személy számára jelöltek ki kényszerlakhelyet. A Nicolae Ceauşescunak szánt összesítés szerint a munkatáborokba internált 25 740 személy közül 4865 paraszt volt – mindannyian az erőszakos kollektivizálás áldozatai –, 4626 munkás, 3423 tisztviselő, 694 kereskedő, 514 volt katonatiszt, altiszt az egykori királyi hadseregben, 857 tanító és tanár, 408 orvos, 218 újságíró és művész, 498 mérnök, 1968 ügyvéd, 33 volt gyáros, 296 nyugdíjas, 45 volt földbirtokos, 2420 foglalkozás nélküli, 315 diák és egyetemi hallgató, 823 pap és 76 egykori rendőr, illetve 3061 más társadalmi rétegből származó személy. Hasonlóan megdöbbentő adatokat tartalmaznak a kiszabott büntetések indokolatlan méretei. A 73 636 bíróság elé állított személy közül 25 441-et egy és tíz év közötti börtönbüntetéssel sújtottak, közülük 2890 legionárius, 1568 az egykori történelmi pártok tagja, 20 983 más társadalmi kategóriából származó, büntetlen előéletű. Egytől huszonöt évig terjedő börtönbüntetésre 5609 személyt ítéltek, közülük 1682 legionárius, 503 egykori polgári pártok tagja, 3424 büntetlen előéletű. Életfogytiglani kényszermunkára 290 személyt ítéltek, közülük 71 legionárius, 28 történelmi pártok tagja, 191 büntetlen előéletű. 1950 és 1968. március 31-e között 129 személyt ítéltek halálra, közülük 34 legionárius, 10 egykori történelmi pártok tagja, 85 más kategóriájú és büntetlen előéletű. A rendkívül súlyos ítéletek mindenike a bukaresti, kolozsvári és jászvásári hadbíróság számlájára írható. Futószalagon hozták az életfogytiglani és halálos ítéleteket. A halálos ítéletekről, kivégzésekről nincsenek pontos adataink. 1958-ban például 34 halálos ítéletet hajtottak végre, de a tényleges adat ennél jóval magasabb. Ezt bizonyítja, hogy 1958-ból 27 nevet említenek, de a Szoboszlai-per tíz kivégzettje közül csak három szerepel, az érmihályfalvi csoportból kivégzett Sass Kálmán lelkészt és dr. Hollós Istvánt meg sem említik. A Stefano Bottoni főszerkesztésében megjelent kötet összeállítása szerint 1957 és 1959 között 9959 elmarasztaló ítélet született, 45 személyt végeztek ki, 139-en hunytak el a vallatások során, illetve a börtönbeli kínzások, szenvedések nyomán. A Securitate szervei 1957 és 1959 között 430 „ellenforradalmi szervezetet” lepleztek le, göngyölítettek fel. Tófalvi Zoltán (folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. május 22.RövidenÉrvényes az alaptörvény módosítása A magyar Alkotmánybíróság (Ab) elutasította a negyedik alkotmánymódosítás közjogi érvénytelenségének megállapítására irányuló ombudsmani indítványt – tudatta tegnap a testület. Szabó Máté ombudsman még február végén kérte az államfőt: fontolja meg, hogy aláírja-e az alkotmánymódosítást, ugyanis szerinte az az államszervezet demokratikus működésének egyensúlyát veszélyezteti. Áder János március 13-án jelentette be, hogy – mivel ez egyértelmű alkotmányos kötelezettsége – aláírja a negyedik alkotmánymódosítást. Az Ab az alaptörvény-módosítás közjogi érvénytelenségének megállapítására vonatkozó indítványt nem találta megalapozottnak, tartalmi vizsgálatot pedig hatáskör hiányában nem végzett. Az Országgyűlés március 11-én fogadta el a tavalyi év eleje óta hatályos alaptörvény negyedik, eddigi legátfogóbb, 22 cikkből álló módosítását. A negyedik alkotmánymódosítás tartalmazza többek között a hallgatói szerződések és az életvitelszerűen utcán tartózkodás szankcionálásnak lehetőségét, a család fogalmát és a politikai reklám tiltását a kereskedelmi tévékben. A kormánypártok szerint az Alkotmánybíróság döntése őket igazolta, megerősítette az alaptörvényt, és lezárta az e körül dúló vitákat. Kétszáz beadvány a Tavares-jelentéshez A Fidesz európai parlamenti (EP) képviselőcsoportja Gál Kinga vezetésével mintegy kétszáz módosító indítványt nyújtott be a két hete előterjesztett, Magyarországról szóló Tavares-jelentéshez. Mint azt a képviselőcsoport tegnap közölte, beadványuknak az a célja, hogy „törölje a hazai közjogi és politikai kérdésekbe minden jogalap nélkül beavatkozó, elfogadhatatlan pontokat, kijavítsa a dokumentum súlyos ténybeli tévedéseit és csúsztatásait, valamint felhívja a figyelmet azokra a jogintézményekre, amelyeket a jelentés más európai tagállam esetében nem, csak Magyarország esetében kifogásol”. Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő az EP szabadságjogi szakbizottságának megbízásából vezette azt az eseti bizottságot, amelynek a jogállamiság magyarországi helyzetének feltérképezése volt a feladata. A Magyarországgal szemben erősen elmarasztaló tartalmú Tavares-jelentés legtöbbet idézett eleme, hogy a képviselő szerint az EU-szerződés hetedik cikkével összhangban indokolt lenne megvizsgálni, súlyos veszélybe kerültek-e Magyarországon az európai alapértékek. A hetedik cikk szerinti eljárás elvben akár az érintett tagállam bizonyos tagsági jogainak a felfüggesztéséhez is vezethet. Összefogtak az ukrajnai kisebbségek Az ukrán törvényhozás négy nemzetiségi képviselője közösen fordult Dmitro Tabacsnik oktatási miniszterhez, hogy a kisebbségi nyelvekből és irodalmakból is rendezzenek Ukrajnában országos tanulmányi versenyeket – tájékoztatott tegnap Gajdos István parlamenti képviselő, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökének sajtószolgálata. A verhovna rada egyetlen magyar nemzetiségű képviselője mellett a beadványt aláírta Anton Kissze bolgár, Ion Popescu román és Vagyim Kolesznyicsenko orosz nemzetiségű képviselő, akik egyben országos kisebbségi szervezetek vezetői is. Dmitro Tabacsnik a napokban levélben arról tájékoztatta a képviselőket, hogy az oktatási minisztérium konkrét lépéseket tesz kérésük teljesítésére, és már folyamatban e versenyek szabályainak kidolgozása. Krízishelyzetben a hegymászók A nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsát hétfőn sikeresen meghódító Erőss Zsolt és Kiss Péter még nem ért le a legmagasabb, 4-es táborba, jelenleg 8000 méterről ereszkednek le – mondta el Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció vezetője tegnap. A sikeres csúcstámadás óta több katasztrófa is történt: egy nagy lavina elvitte a kettes tábort, egy koreai és egy bangladesi hegymászó leereszkedés közben életét vesztette, két serpa megsérült, és a lavina miatt sokan a szabadban töltötték az éjszakát. Erőss Zsolt és Kiss Péter sem jutott le még a 7600 méter magasan fekvő 4-es táborba. „A fiúk fáradtak, és nagyon le vannak gyengülve, ezért segítséget kell küldeni eléjük. Tegnap a mentést szervezték” – mondta Kollár Lajos, hozzátéve: minél előbb biztonságban szeretné tudni a csapatot, hogy a monszun miatt legkésőbb május 25-én elindulhassanak lefelé a hegyről. A magyar hegymászók a Kancsendzönga elérésével a világ 12., nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsát hódították meg a tizennégy közül. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. május 23.A régiósítással kifulladt nemzetállami konstrukciót erőltet a kormányA „kudarc bebetonozását” jelenti a jelenlegi fejlesztési régiók közigazgatási hatáskörrel való megerősítése, mondta el Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere szerdán egy regionalizáció témában szervezett konferencián. „A regionalizáció- európai, országos és helyi kilátások” című konferenciát a Meridián Szakszervezeti Tömb szervezte partnerségben a Kovászna Megyei Prefektúrával. A rendezvényen Antal Árpád leszögezte, a jelenlegi régiók működésképtelenségét bizonyítja, hogy az elmúlt 15 évben elmélyült a szakadék a régiók, valamint a régiókat alkotó megyék között. Az elöljáró hangsúlyozta, valós decentralizációra van szükség, erre pedig megvan a törvényes keret, csak nincs hozzá politikai akarat. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke leszögezte, Romániában nincs olyan fejlett infrastruktúra, mint például Németországban vagy más nyugat-európai országokban, hogy megengedhesse magának a több mint hárommillió lakosból álló óriásrégiókat. „Az RMDSZ mindent megtesz, hogy a közigazgatási átszervezés a kormány által tervezett formában ne valósuljon meg. De ha mégis megtörténik, tíz év múlva meglátják, hogy nekünk volt igazunk.”- mondta Antal Árpád, aki szerint, nem lehet a magyar közösség ellenében régiósítani. A polgármester szerint a regionalizációval valójában a rendszerváltás előtti etnikai homogenizálást frissíti fel a mostani kormány, ahelyett, hogy a kifulladt nemzetállami konstrukciót erőltetné, fel kellene használja a regionális energiákat. A sepsiszentgyörgyi konferencián Kovászna megye tanácsának elnöke, Tamás Sándor rámutatott: az 1998-ban létrehozott gazdasági fejlesztési régiókon belül eltolódott a fejlődés a gazdaságilag erősebb nagyvárosok irányába. Az önkormányzati vezető nemzetközi egyezményekre és Romániai Alkotmányára hivatkozva kifejtette: a kérdés eldöntésében elengedhetetlen egy referendum megszervezése. Meglátása szerint a jelenlegi fejlesztési régiók közigazgatási hatáskörrel való felruházása nem jelenti majd a különböző térségek felzárkózását, illetve az uniós források hatékonyabb felhasználását, hanem éppen ellenkezőleg, el fogja mélyíteni a már létező különbségeket. Tamás Sándor előadásában hangsúlyozta: a fejlesztési régiók létrehozásánál, figyelembe kell venni a földrajzi, gazdasági, társadalmi, kulturális, történelmi sajátosságokat. A jelenleginél kisebb régiókat kell létrehozni – így Maros, Hargita, és Kovászna megye egyesítésével -, amelyek megfelelnének az uniós kritériumoknak is, amely szerint egy közigazgatási régió lakossága 800 ezer és 3 millió között mozoghat. A konferencián részt vett többek között Mihai Pîrvan a Központi Fejlesztési Régió koordinátora, Ion Popescu a Meridián Szakszervezeti Tömb elnöke, az érdekvédelem, az üzleti és civil szféra valamint a politikum több helyi képviselője. Dumitru Marinescu, háromszéki prefektus a Ponta-kabinet álláspontját ismertette, és kifejtette: csakis gazdasági érvek lehetnek meghatározóak a közigazgatási régiók megrajzolásában, etnikai alapúak semmiképp. A Meridian Szakszervezeti Tömb elnöke, Ion Popescu rámutatott: az ország minden megyéjében összegyűjtött információk egy úgynevezett „regionális profilcsomagot” alkotnak, amelyet majd továbbítanak a döntéshozóknak. Ez tartalmazza majd a helyi döntéshozók, az önkormányzatok, állami közintézmények viszonyulását a régióátszervezés kérdéséhez. Kovács Blanka www.slagerradio.ro Népújság(Marosvásárhely) lapozás: 1-6
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
